Ádám, Ehnaton, Dávid, Nagy Sándor, da Vinci, VIII. Henrik, Darwin és a többiek „igazi és igaz” története tanulsággal – avagy kulturális standup gyanánt… E könyv szereplői ugyanolyan valóságos személyek, mint írója. Az utóbbi előnye velük szemben, hogy még él és életrajzot írhat róluk. (Egyedül isten a megmondhatója, mikor kerül abba a helyzetbe, amikor majdan egy hozzá hasonló személy róla írhat életrajzot. Vagy nem.) A könyvben található életrajzok híven követik az eredetieket, mint például az Ádámról talált összes írott feljegyzést, kortársak beszámolóit, szemtanúk feljegyzéseit, különös tekintettel Éva emlékirataira. Így van ez a többieknél is. Miután a szerző nyomába eredt a történelemformáló egyéniségeknek, azt tapasztalta, hogy nyomukba se érhet. Dicséretére legyen mondva, nem adta fel, és lépésről lépésre követte őket a múlt labirintusában. Szerencséjére a mű vezérfonala mindvégig az ő kezében volt, így a több ezer cetli, millió jobbnál jobb ötlet között is kitalált még jobbat, és a mű elnyerte végső alakját és alakjait. A szorgos kutatómunka végén egy reggel úgy ébredt, hogy fején találta a teremtés összes koronáját. Már csak az utolsó simítások voltak hátra, melynek eredményeként szőrén-szálán eltűnt fele hajszála. Heteken át törte a fejét, hogy a valóságot különválassza a képzelettől. Miután kitartó munkával ez sikerült, az anyag végre egyben volt. Az alább következő életrajzok fele sem igaz, ami nem jelenti azt, hogy a másik fele az lenne. Döntse el a kedves Olvasó! A szerző mindvégig arra törekedett, hogy a száraz tények mögött megmutassa a hús-vér valóságot, még ha ez a famentes papíron nem is mindig üt át.
A számos humorkötetet jegyző Ördögh Ottó új könyve nevettető igényes kultúrhistória, de álljon itt néhány sor a címadó írásból: Egyiptom trónján akkoriban ketten ültek: Kleopátra és az öccse. Ahogy a gyerekek nagyobbak lettek, a trón egyre szűkösebbnek bizonyult kettejük számára. Szerencsére ekkor jött Caesar, magához rendelte Kleopátrát, és Egyiptom megúszta a trónszékrepedést. Végre Kleopátra is kinyújtózhatott, mint egy lusta perzsa macska, majd gyorsan belebújt egy perzsaszőnyegbe, s szolgájával Caesar sátrába vitette magát. Amikor kicsavarták, Caesar a látványtól majdnem becsavarodott. A látvány nem hátrány, mondta Kleo, aki tisztában volt vele, hogy az idősödő Caesart nem érdeklik a belsőségek, pedig azokból is bőven volt az egyiptomi sírkamrákban. Így nem a szívét tette ki, csak a lábát szét. Innét ered a kan-opusz elnevezés.