A kötetek ismertetőit megtalálja a Könyveink menüpontban és a webáruházban.

Vásárlás

Almássy László_Autóval Szudánba_borító_2022_23.jpg
Almássy_Levegőben, homokon_borító-page-001.jpg
Almássy_Rommel seregénél Líbyában_borító-page-001.jpg
Almássy_Az ismeretlen Szahara_borító-page-002.jpg

Az Egyiptom csomagajánlatban, illetve az Almásy László könyvcsomag – 4 könyv akcióban a Suhanó szárnyak – S.O.S. kötet nincs benne.

Ismertetők:

Autóval Szudánba:

Az angol beteg: aki se nem angol, se nem beteg: zsadányi és törökszentmiklósi Almásy László Ede utazó, Afrika-kutató és felfedező. A húszas években Triesztből indulva Egyiptomon át a Nílus nyomába eredt, így bejárta a Szaharát egészen Szudánig és Kartúmig és a szudáni piramisokig. Úttörő és vakmerő vállalkozásáról naplót vezetett, mely valóban lenyűgőző és letehetetlen történet, ugyanakkor hihetetlen kalandos is, hiszen az angol gyarmati Szudánt fedezte fel az olvasóknak. Dr. Cholnoky Jenő, a világhírű földrajztudós előszavából idézünk: A francia Szaharán, Algéria és Tunisz felől már a vasút is benyomul, de azt mondhatnók, hogy állandó autózás tartja fönn az összeköttetést a guineai és szudáni néger gyarmatokkal. Ahol azelőtt csak hónapokig tartó, életveszélyes utazással lehetett keresztülvergődni, ott, a fehérlő csontokkal jelzett karavánútakon ma már néhány nap alatt játszva futnak keresztül a gépkocsik. A kontinens feltárása azonban még mindig nem kielégítő. Temérdek ember megélhetésére, temérdek érték kitermelésére van még itt kilátásunk, s azért mindig nagy érdem az, ha valaki a modern közlekedő eszközökkel minél mélyebbre hatol be a fekete világba. Ezért nagy érdeme Almásy László és Esterházy Antal herceg uraknak, hogy törhetetlen erővel és ügyességgel egyszerű túraautójukkal benyomultak az angol-egyiptomi Szudán mélyébe, közel Abesszíniához, arra a vidékre, amely egy fél évszázaddal ezelőtt még a legborzalmasabb vérontások és hadakozások színtere volt. Az ilyen benyomulás mindig tapasztalatokat eredményez s megkönnyíti az utána következők munkáját. Almásy László, a könyv szerzője, fia Almásy Györgynek, a nagynevű ázsiai utazónak. A sikerült túra végén néhány hetet vadászgattak a Kék-Nílus egyik mellékfolyója, a Dinder mentén, s vadászélményeik eleven leírása mindenesetre előbbre viszi a szudáni puszták és szavannák állatéletéről szóló ismereteinket. Autó, repülőgép, fényképezőgép, expresszpuska, sőt még grammofon is: valóban egészen modern világ. Milyen különös ellentét velük szemben a piramisok, szfinxek, egyiptomi templomok és hallgatag királysírok néma világa! Vajon melyik dicsőbb, melyik nagyobb? Talán majd, ha egyszer a mi hanyatló civilizációnk megsemmisül, elpusztul minden autó, minden repülőgép, elrozsdásodott a vaskor minden sínpárja: a piramisok akkor is állni fognak, s Ramszesz kőkolosszusai akkor is merengve néznek a Nílus zöld kertjein túl a végtelen sivatagba. A kötet az eredeti, százéves fotókkal jelenik meg.

Rommel seregénél Lybiában:

Valószínűleg többségben vannak azok, akik nem a legeredményesebb magyar sivatagkutató, hanem Erwin Rommel neve miatt vették kezükbe ezt a könyvet. Ők lehet, hogy elsőre csalódtak kicsit, amiért nem nagy ívű tankcsaták vagy gyalogsági rohamok véres krónikáját kapták, hanem elsősorban egy olyan felfedező útinaplóját, aki mellesleg katona is volt. Hogy megértsük, miért több egy klasszikus értelemben vett háborús memoárnál a könyv, ahhoz érdemes áttekinteni, milyen út vezette a se nem angol, se nem beteg szerzőt a második világháború egyik legegzotikusabb hadszínterére, ott pontosan mit végzett, illetve mi lett a későbbi sorsa. Ez a történet legalább olyan érdekfeszítő, mint a német hadvezér pályafutása. Hősünk számára ugyanis korántsem volt terra incognita a „halál birodalma”, hiszen az 1930-as években épp ő töltötte meg tartalommal a térképek azon részét, ahol azelőtt a Líbiai-sivatag helyén fehér foltok hirdették, merre nem járt hosszú évszázadokig ember. Almásy László leghíresebb könyve a második világháború után indexre került, s példányait még a közkönyvtárakból is kivonták és megsemmisítették. E kötet megírása vádpontként szerepelt ellene a népbírósági eljárásban. Az ügyész úgy tette a vád tárgyává e művet, hogy egyetlen sorát sem olvasta el. Az akkori időket jellemzi, hogy az indexre tett műből – megjelenése után alig három esztendővel – még a vádhatóság buzgó tagjai sem voltak képesek egy példányt szerezni. A védőknek kellett e könyvvel bizonyítani, hogy a vádak igaztalanok. Végül Almásyt a bírák felmentették.

Levegőben, homokon:

Az angol beteg: aki se nem angol, se nem beteg: zsadányi és törökszentmiklósi Almásy László Ede utazó, Afrika-kutató és felfedező. 1932. május 1-jén tette első jelentős felfedezését, amikor megtalálta a Zarzura oázist, felfedezőtársai Sir Robert Clayton, Penderel repülő-alezredes és Patrick Clayton voltak. A csapat felfedezte a Gilf Kebir fennsík északi fővölgyét, a Vádi Abd el Malikot. A csapat a homokdűnéken keresztül, Egyiptomon át közelítette meg Zarzurát. A helybeliek csak a keréknyomok láttán hitték el Almásynak, hogy a homoktengeren keresztül érte el Zarzurát, és az Abu Ramla (a Homok Atyja) nevet adták neki. A felfedezés híre világszerte elterjedt, 1933-ban, immár az Universal pénzügyi támogatását élvezve, Almásy visszatért Egyiptomba, a Gilf Kebír térségébe. Az expedíció a Líbiai-sivatag utolsó ismeretlen helyeit térképezte fel. Ekkor fedezte fel az úszók barlangját a sivatagban, benne a barlangi festményeket. A növény- és vízábrázolásokból arra a következtetésre jutott, hogy egykor azon a helyen, ahol egy fűszál sem maradt meg, egykor időszakos vagy állandó vizek voltak. Ain Dua sziklabarlangjaiban körülbelül nyolcszáz, fehérrel, vörössel, barnával és sárgával színezett állatalakot és feketével ábrázolt emberformát találtak. A közel negyven szikláról és a húsznál több barlangról fényképek és vázlatok százait készítették, továbbá a barlangokban talált kőszerszámokból is sok ládányit gyűjtöttek össze. Almásy 1934-ben és 1935-ben térképezte fel a Szahara közepén található Nagy-homoktenger nevű hatalmas homoksivatagot. Ő tudósított először arról, hogy a Nílus egyik szigetén, Vádi-Halfa közelében egy magyar nevű berber törzs él, amelynek tagjai állítólag II. Szolimán szultán serege által összefogdosott magyar hadifoglyok, majd katonák leszármazottai. A törzs magyarabnak nevezi magát. Részlet: Afrika térképén még a közelmúltban, ott, ahol a huszonhatodik hosszúsági fok szeli a Ráktérítőt, hatalmas fehér folt éktelenkedett. A térképrajzolók az üres helyet úgy töltötték be, hogy nagy betűkkel beleírták: Libyai Sivatag. Ha a Szaharát három részre osztjuk, a Libyai-sivatag a nyugati harmadrész. A hosszúsági és szélességi fokok képzelt vonalán futnak végig Egyiptom, Szudán és az olasz Tripolis határai. A valóságban ott azonban csak a homok határos a sziklával, a semmi a végtelenséggel. A régi egyiptomiak valamikor még ismerték ennek a hatalmas homok- és sziklatengernek a belsejét. Később évszázadokon át senki sem járta a Halál birodalmát, és feledésbe ment az ókori utazók ismerete. Amikor az arabok Kis-Ázsiából bevándoroltak Afrikába, lépésről lépésre kellett elfoglalniuk és megismerniük az új hazát. Babonás félelemmel nézték az ókori Egyiptom misztikus kultúrájának emlékműveit és csak lassan, tapogatódzva haladtak előre az ismeretlen országban. A Libyai-sivatag kérlelhetetlen pusztasága megfélemlítette a foglalók seregeit, és évszázadokig tartott, amíg egyes vakmerő felderítők felfedezték a homoktenger szigeteit, az oázisokat. Akik ilyen felderítő útról visszatértek, csodálatos dolgokat meséltek. Kékszemű, szőke, de sötétbőrű emberekről, akik végtelenül messze, kint, a sivatag hozzáférhetetlen helyein rejtelmes oázisvárosokban élnek.

Az ismeretlen Szahara:

Az angol beteg, aki se nem angol, se nem beteg. A híres magyar sivatagkutató és vadász kiváló útikönyve. „Ismeretlen földrészek, járatlan területek, a lét új lehetőségei és a természet új csodái… ezek felé irányul az örökké törekvő emberiség legősibb vágya. Korunk lázas tevékenységgé fokozta ezt a legemberibb törekvést, de mintha fejlődésünknek olyan korszakába értünk volna, amelyben a megismerés vágyát a türelmetlenség vezérelné. A mai ember egyidőben kívánja feltárni évezredek óta feledésbe ment eredetének titkát és jövő fejlődésének lehetőségeit. Segítségül veszi korának minden technikai alkotását, hogy leszállhasson ismeretlen mélységekbe és felemelkedhessen oly magasságokba, ahonnan áttekintést nyerhet eddigi kötöttségén. De mialatt szűkül a kör az ismeretlen földrészek körül, amint egyre csökken új területek feltárásának lehetősége, azalatt mintha elfakulna a tudományos munka érdeme az új kor új beállítása mellett: már nem az elért eredmény számít, hanem a rekord, nem a megismerésért folyik a munka, hanem a szenzációért. Sarki kutatók, a legmagasabb bércek megmászói, óceánok leküzdői, őserdők és sivatagok feltárói, egymással versengve, egymást túlhaladva küzdenek azért, amit a felfedezés és megismerés legnagyobb jutalmának tartanak – az elsőségért! A régiek pedig, az igazi úttörők joggal fordulnak el azoktól, akik csak az elsőségben látják az eredményt, csak a szenzációban keresik a kielégülést. Magam is ismeretlen földrészeket jártam, úttörő és felfedező munkára vállalkoztam a legtitokzatosabb kontinensen, Afrikában.”

A kötet szerzője, Almásy László Ede (Borostyánkő, 1895. augusztus 22. – Salzburg, 1951. március 22.) felfedező, utazó, Afrika-kutató, pilóta, autóversenyző, üzletember, a Magyar Cserkészszövetség nemzetközi biztosa, az elűzött IV. Károly magyar király visszatérési kísérletének aktív résztvevője. 1926-ban indult egy Steyr autóval Alexandriából, és a Nílus mentén egészen Kartúmig jutott, majd átkelt a Líbiai- és a Núbiai-sivatagon. Első jelentős felfedezése a Zarzura Oázis megtalálása volt. Almásy tartalékos tisztként a Rommel által vezetett Afrikakorps-hoz került, ahol elismert, megbecsült mélységi felderítőként szolgált. A háború után letartóztatták, háborús, népellenes bűncselekményekkel vádolták, megkínozták és bebörtönözték, végül felmentették. 1947-ben Ausztriába menekült, azonban súlyos beteg lett. Halálos ágyán értesült arról, hogy kinevezték az Egyiptomi Sivatagkutató Intézet igazgatójává.

Suhanó szárnyak – S.O.S:

A regény főszereplője ifj. Tass Iván gróf, aki a legjobb barátjával, Kádár Lászlóval az Aero Club budapesti repülőmodell-versenyére készül. Kádár nem utazhat fel a megmérettetésre, ezért az ő modelljét is Tass indítja. A versenyen félreértésből Tasst hozzák ki győztesnek, holott Kádár gépe nyert, és így ő utazhat el Mátraérdre, az Aero Club repülőtáborába. Tass próbálja tisztázni a helyzetet, de senki sem hallgatja meg, illetve a repülés végül annyira magával ragadja, hogy mégis részt vesz a kiképzésen.

A táborban megismerkedik Érdy Évával, akibe szerelmes lesz, a lány azonban titokban Berinkey László mérnökbe szerelmes, aki maga is pilóta, illetve akinek repülőgéphangára van a közeli hegytetőn. Miután Iván bevallja a főoktatónak az igazságot, hazaküldik, de Berinkey maga mellé veszi, hogy segítsen az új repülőgépe építésében. Eközben Kádár, akit a főoktató levélben Mátraérdre hívott, megérkezik a táborba, hogy megkezdje a kiképzést. Amikor megtudja az igazságot, nagyon dühös lesz Ivánra, de valahol meg is érti a másik fiút.

A történet során feltűnik egy félbolond szlovák bányász, aki némi kommunista ihletettségű bosszút forral a környék arisztokráciája ellen, és végül felrobbantja a Berinkey hangárja melletti Csák-tó vizét felduzzasztó Ferenc József-gátat (ennek során meghal), a hegyről lezúduló árvíz pedig hatalmas katasztrófával fenyeget. Iván Kádár Laci segítségével Berinkey Turul nevű, nyitott vitorlázó gépén megelőzi a szökőárat és előbb a felső malomban élő molnár családját, majd két motoros csendőrt figyelmeztet a veszélyre, akik riadóztatják a víz útjában fekvő Csákfalvát. Majd kényszerleszállást hajt végre, hogy felhívja a Csák-patakon csónakázó Éva és Berinkey figyelmét a veszélyre, és magaslati terepe csalja őket a víz elől. Berinkey ezt követően telefonon figyelmezteti a szintén veszélyben lévő ormándiakat.

A regény végén Berinkey eljegyzi Évát; a mérnököt, Tasst és Kádárt is kitüntetik a katasztrófa során tanúsított hősies helytállásukét. A két fiú kibékül és elhatározzák, hogy pilóták lesznek.