top of page

A könyv önéletrajzi regény, amely egy fiatal erdélyi-mezőségi lány útkereséséről szól. Az író életének abból az időszakából elevenít fel részleteket, amikor esti iskolában tanult Székelyföldön, illetve helyettes tanárként dolgozott. A teljesen idegen környezetbe csöppent lány egyszerre lesz tanító és tanuló is, akinek nap mint nap újabb tapasztalatai gyűlnek az életről, az emberekről és a világról. Magánéletre nem is jut ideje, és bár vágyik a szerelemre, a sors még azt is tőle függetlenül alakítja-rendezi valamilyen titokzatos forgatókönyv szerint. A saját problémáin kívül más, egyéni drámákkal és közösségi gondokkal is szembesül, miközben rájön, hogy ezekre semmilyen megoldást nem kínál sem az iskola, sem az élet. Egyetlen tanév alatt, öt különböző helyen fordul meg, ahol megannyi újdonság és kihívás várja. A szülőföld hívása azonban mindennél erősebb, nem tud elhalványulni a szívében, mert minden kudarc és keserű tapasztalat után szüntelen visszamenekül az otthon biztonságos melegébe, a csodálatos Székre, még akkor is, ha tudja, hogy ott sem terem számára boldogság, legfennebb csak a sebek gyógyulnak ott jobban. Így járja megadóan az élet iskoláját az Olt mentén, egy hermetikusan zárt kis, magyar világban, Sepsiszentgyörgy vonzásában, a kemény, kommunista időkbeli Erdélyben, amikor egyetlen dolog jelent menedéket mindenki számára – az őszinte, szép, emberi kapcsolatok, amelyek a közösség megtartó erejét is adják.

 

Szász Rozália romániai magyar író, Széken él, 1995-től húsz éven át a Széki TV szerkesztője volt. 1992-ben létrehozta a Fekete-Piros Kulturális Alapítványt, amely kiindulópontja az egész széki, rendszerváltást követő kulturális, hagyományőrző mozgalomnak.1995-ben ifjabb Csoóri Sándorral és Kobzos Kiss Tamással megszervezte az Első Széki Hagyományőrző Tánctábort. 2014-ben, közéleti tevékenységéért és a falu érdekében végzett munkájáért Szék díszpolgára címmel tüntették ki. A kiadónál 2021-ben jelent meg Az ablak című regénye.

Szász Rozi: Iskola az Olt mentén

5 290 Ft Szokásos ár
4 232 FtAkciós ár
    bottom of page