Várható megjelenés: 2024. február 20.
 
Irodalmi szenzáció Horthy Jenő naplóinak kiadása, valamint kiadatlan leveleinek és kötetben meg nem jelent írásainak gyűjteményes közlése.
Az írások forrása: Nimród Vadászújság 1934, 1935, 1937, valamint a Nimród Archívum (Dr. Zoltán Attila hagyatéka)
 
* Horthy Jenő levelei indokínai vadászútjáról (1934) 
 
* Horthy Jenő levelei kordofáni vadászútjáról (1935) 
 
* Horthy Jenő kelet-afrikai vadásznaplója (1936–1937) 
 
* Napló (1950–1953) 
 
* Kötetben meg nem jelent írások (1926–1942)
 
 
Dr. Csőre Pál visszaemlékezései Horthy Jenőről:
A méltatlanul keveset említett gentleman Horthy Miklós kormányzó testvére, Kittenberger Kálmán és Széchenyi Zsigmond vadásztársa volt.
A Horthy család a szokványos vidéki földbirtokosok életét élte Kenderesen a 19. század második felében. A családban a férfiak helyzetüknek megfelelően vadásztak; ekkor az Alföldön még kevés volt a vad, a fogoly, a nyúl, viszont nagy tömegben fordult elő a vízivad.
Horthy Jenő Kenderesen született 1877-ben, három évet járt Sopronban iskolába, majd Debrecenben lett kollégista, a piaristáknál érettségizett. Egy itteni olvasmányélménye (Piter Maritz dél-afrikai búr telepes írása) keltette föl benne Afrika iránti érdeklődését. Erdélyben, báró Wesselényi Béla támogatásával kezdett titokban vadászni, lovagolni, apja ugyanis ragaszkodott hozzá, hogy a fiú Debrecenben folytassa sikertelen berlini jogi tanulmányait. Az első világháborúba önkéntes huszárként vonult be, és ebben az időben vált lovas versenyzővé.
Szenvedélyesen lovagolt, vadászott – miközben sokat szórakozott, párbajozott is. Már a század végén (1896) bekapcsolódott az erdélyi falkavadászatokba. Szezonban hetenként hat napot vadásztak – ha hó volt, hetet –, először az Erdélyi Falkavadász Társulat tagja volt, az I. világháború előtt azonban még több további vadásztársaságban is megfordult. A kort a lovas, a hajtó- és a kutyás vadászat jellemezte – nagy élvezettel emlékezik meg a zsuki falkáról –, de mentek siketfajdra (a nyírfajd itt a 19. század közepétől nagyon megfogyatkozott), ősszel gödörből libára, kacsára vadásztak a Hortobágyon, nyáron pedig apró- és vízivadra.
A Keleti- és a Déli-Kárpátokban a rideg vadászatnak hódolt, Maderspach Viktorhoz hasonlóan űzte télen a vaddisznót, hóban sátorozott vagy széltörésben, szénaboglyában aludt (a többnapos társasági vadászatok során azonban egy-egy hajtás után a társasági elvárásoknak megfelelően szmokingban ebédeltek vagy vacsoráztak).
A háború után ménesgazda, tréner, lovas versenyző, az ugratós lovaglás megszállottja. Vadász- és versenylovak tenyésztésével, a félvadon élő ménes lovainak a betörésével foglalkozott.
1905-ben utazott először Afrikába vadászni, majd a háború előtt még egyszer. A két világháború között többször is eljutott ide, Kelet-Afrikába, Kenyába és Tanganyikába szervezett szafarikat, járt Egyiptomban, Szudánban, Kongóban. 1934-ben a Távol-Keleten vadászott (Indokína, Korea).
Életéről, vadászatairól és a lóhoz kötődő szenvedélyéről olvasmányosan megírt, jó humorú, világfira jellemző könyvében ad számot. Írásait közölte a Nimród folyóirat is. Korának neves vadászai mellett (Kittenberger Kálmán, Széchenyi Zsigmond, Bánffy Endre és Miklós, Zichy Jenő, Wass Béla, Wesselényi Miklós és sokan mások) az akkori politikusok (Tisza István, Bethlen István) is megjelennek írásában. Élvezetes módon mutatja be a kiegyezés utáni és a két világháború közötti főnemesség vadászatait. Az „Egy élet sportja – vadászat – lóverseny – falka” című könyv (1937-ben jelent meg a Franklin Társulat kiadásában) sikerét mutatja, hogy kiadták angol (1939) és német (1944) fordításban is.
Kittenberger Kálmán „Vadász- és gyűjtőúton Kelet-Afrikában” című könyvében gyakran említi Horthy Jenőt (aki támogatta a könyv megjelenését, és előszót, valamint néhány fejezetet írt hozzá), valamint Horthy Istvánt, az unokaöccsöt, aki felvételeket készített az afrikai vadászatokról; a legérdekesebbek ezek közül az elefántvadászatok, amelyek sok izgalmat jelentettek. Horthy könyvében pedig Széchenyi-felvételek találhatóak.
Horthy Jenő Afrikában legszívesebben elefántot lőtt. Az oroszlánról meglehetősen lenézően nyilatkozott, viszont ahogy írja: „az elefántvadászat az igazi sport” – és ennek részleteit is szívesen ecseteli könyvében. Érdekesen meséli el például, hogyan sikerült egyszerre kettőt is elejtenie, holott erre nem is pályázott; egy alkalommal már sötét volt – idézi fel –, amikor egy meglőtt és sebzetten fekvő elefántnak megadta a kegyelemlövést, a lepattant golyó azonban megsebzett egy másikat, így kénytelen volt azt is meglőni.
Könyvében több életszerű, egészségügyi megfigyelésről számol be. Ilyen a cecelégyről tett megjegyzése, amely akkor nagy veszélyt jelentett az emberre az álomkór terjesztésével. A másik betegség fertőzését szúnyogok hordozták, ez a sokfelé, gyakran előforduló malária volt. Kellemetlenségek sorozatának okozójaként említi a hangyákat, amelyek egyszer egy ígéretes elefánt lelövését hiúsították meg, amikor a lövés előtti pillanatban tömegével zúdultak a nyakába; hasonló a termesz, amely minden tábori holmit szétrág.
Érdekesek Horthy Afrika-vadász-társainak kalandjairól tett megjegyzései – túl a már említetteken –, megemlékezik itteni elődjéről, Teleki Samuról, közös vadászaton vett részt Almásy Lászlóval, Wenckheim grófnéval, akinek bátorságát és vadászsikereit nagyra tartotta. Elefánt- és tigrisvadászat iránti vágya vitte a Távol-Keletre.
A háború után, 1949-ben sikerült még egyszer Tanganyikába utaznia, és itt viszontlátott néhány kedves régi ismerőst.
Amikor bátyja, Horthy Miklós kormányzó és családja Németországban volt házi őrizetben, meglátogatta fogoly rokonait. Mindenki nagy csodálkozására a német őrök engedélyezték a látogatást. Gróf Edelsheim Gyulai Ilona a könyvében (Becsület és dicsőség) Horthy Jenőről is megemlékezik. Az itt közölt fényképek között van egy, amelyen az egész, Weilheimben száműzöttként tartott Horthy család látható, és ezen fölfedezhetjük Horthy Jenőt is – a kép alatti írás: „Családi idill Weilheimben, még Jenő bácsi is velünk van”. Ezt követően csak versenylovai érdekelték, melyeket a németek Bergstettbe szállítottak...
Horthy Jenő Svájcban hunyt el 1953-ban.