top of page

Wass Albert: Igazságot Erdélynek, Az erdélyi magyar népművészet, Népirtás Erdélyben. https://www.erdelyiszalon.hu/eletmu

 

A kötetek ismertetői:

 

Igazságot Erdélynek:

Napjainkban az elfogadott ,nemzeti kisebbség egy olyan népcsoportra utal, amely egy másik nemzet által létrehozott országba vándorol, és amelynek tagjai ott nem tudnak asszimilálódni. Ezt az elvet követve, ha Németország elfoglalná Dániát vagy Dánia egy részét, netán Franciaország foglalná el Németországot vagy annak egy részét, akkor sem a dánokat, sem pedig a németeket nem tekintenék ,nemzeti kisebbségnek a megszálló országon belül. Olyan nemzetnek, illetve egy nemzet részének tartanák őket, amelyet egy másik nemzet erőszakos eszközökkel foglalt el. Ugyanez lenne a helyzet, ha Mexikó lerohanná Kaliforniát, vagy Kuba megszállná Floridát. Ezen államokban élő amerikaiakra nem olyan ,nemzeti kisebbségként tekintenének, mint akik Mexikóban vagy Kubában élnek, hanem mint olyan amerikaiakra, akiket erővel leigáztak, és területüket elkülönítették országuk másik felétől.
Pontosan ugyanez igaz az erdélyi magyarokra is. Ők annak a többségi nemzetnek képezték a részét – és néprajzilag még mindig azt képezik –, akik a Kárpát-medencét ezeregyszáz évig benépesítették. Több mint ezer évig megalapozott államisággal rendelkeztek, és ezt a kelet-közép-európai teljes földrajzi egységet egy hosszan tartó és működő gazdasági, politikai és kulturális egységgé építették ki jóval azelőtt, hogy az oláh bevándorlók (a románok elődei) elkezdtek volna beszivárogni az ország keleti részébe. A Kárpát-medence néprajzi térképén a magyar többség, kisebb-nagyobb letelepedésekkel tarkítva, még mindig csaknem egy zavartalan egységet alkot. Az erdélyi magyarokat ezért, mint a Kárpát-medence eredeti lakóit, még mindig a többség részének kell tekinteni. Jelenkori kisebbségi státuszuk – a háború által kijelölt – Románia határain belül nem egy békés fejlődés eredménye, hanem egy olyan globális fegyveres konfliktusé, amelynek sajnálatos módon ők vesztesei voltak – írta Wass Albert 1977 márciusában. A kérdéskör jelentősége változatlan maradt: A világnak meg kell ismernie Erdély igaz történetét és azt a megszámlálhatatlan igazságtalanságot, ami az erdélyi magyarságot érte és éri Trianon óta.

 

Az erdélyi magyar népművészet:

Torockó, a Mezőség, Székelyföld és a Szilágyság, a Küküllő vidéke és Kalotaszeg. Az erdélyi magyar népművészet kincsesládája oly bőséges, hogy jó néhány kötetre volna szükség ahhoz, hogy illő módon méltassuk, és az olvasót megismertessük minden változatosságával és gazdagságával. Ez a könyv nem kíván e sajátságos művészet lexikonja lenni, messze van attól. Mindössze egy kis mementót kíván állítani az emberi teljesítmény óriási mezején. Valami kopjafához hasonlót, mely egy távoli és magányos dombon áll valahol… A könyv azzal az állítással kezdődik, hogy a művészet a lélek tükre. Végződik azzal, hogy hozzátesszük: az ember lelkét Isten teremtette, tehát az Isten része. Azok pedig, akik megpróbálják egy nemzet lelkét kioltani, Isten ellen viselnek hadat. (Wass Albert – Astor, Florida, 1983 havában)

Az amerikai kiadáshoz képest a jelen kötet gazdagabb képanyaggal lát napvilágot a sorozat részeként.

 

Népirtás Erdélyben:

E dokumentációs munka, mely magába foglalja az utolsó húsz esztendő minden hitelesített visszaélését, amit a román kormányhatóságok az erdélyi magyarokkal szemben elkövettek, felsorakoztatja mindazokat az erőfeszítéseket, amiket az Erdélyi Világszövetség amerikai csoportjai Washingtonban kifejtettek abból a célból, hogy az amerikai kormányok fígyelmét felhívják ezekre a visszaélésekre... Wass Albert összeállítása sajtótörténetí és diplomáciai szenzáció! Soha senki nem kísérelte meg egybegyűjteni azt a hihetetlen mennyiségű információt, ami az Erdélyben zajlott magyarellenes politikáról jelent meg a „nyugati” sajtóban: mert eleddig elhallgatták és elhallgattatták... A kötet elsősorban a román kommunizmus Erdély-politikájának története, egyben a Securitate bűneinek bemutatása, valamint a kommunista Bukarest magyarellenességének hiteles és dokumentált anyaga. Az amerikai politika és közvélemény elől ügyesen elrejtett történetek napvilágra kerülése oda vezetett, hogy az amerikai kormányzat a nyolcvanas évekre felülvizsgálta Románia-politikáját, és megvonta a gazdasági kedvezményeket a diktatórikus országtól.

Az Üzenet haza írásai Wass Albert amerikai előadásainak szövegét tartalmazza, melyek rávilágítanak arra a heroikus munkára, amit a szerző és az általa alapított-képviselt szervezetek végeztek az erdélyi magyarság problémáinak feltárása és világgá kürtölése terén.

Erdély titkai: Wass Albert csomag

14 970 Ft Szokásos ár
10 479 FtAkciós ár
    bottom of page