top of page

Várható megjelenés: 2025. május 30.

 

500 oldalas képes album 400 korabeli színes és fekete-fehér fotóval, dokumentumokkal és térképekkel kiegészítve.

 

Az 1920-as igazságtalan békediktátumot követő években egyes könnyes szemű angolok azzal hárították el Nagy-Magyarország visszaállításának gondolatát, hogy sajnálják, de ebben nem tudnak segíteni, mert a népek önrendelkezésének elve, a nemzeti egység szempontja erősebb a történelmi szempontoknál. A magyar embernek erről az jut eszébe, hogy néhány évvel
korábban azok a brit politikusok, akik a trianoni kastélyban franciákkal, amerikaiakkal és másokkal együttműködve különösebb gond nélkül rábólintottak az ezeréves Magyarország feldarabolására, és területének kétharmadát simán odaajándékozták a területéhes szomszédoknak, nem mutatkoztak ilyen tehetetlennek. Nem mondták a románoknak, cseheknek, szerbeknek, de még az osztrákoknak se, hogy sajnáljuk, az őseurópai, keresztény Magyarország feldarabolásában nem tudunk segíteni, mert figyelembe kell vennünk az etnikai szempontokat, a nemzeti önrendelkezést. Nem mondták, és a magyar anyanyelvű, illetve tudatú emberek egyharmadát könnyedén elszakították anyanemzetüktől. Amikor 1940 őszén, a német-olasz döntőbíróság határozata nyomán a második bécsi döntés visszaadta Magyarországnak Észak-Erdélyt, az ott élő magyarok végtelen örömmel, lelkesedéssel, virágözönnel és diadalkapukkal fogadták a bevonuló Horthy Miklós kormányzót és a magyar hadsereget. A kötet archív fényképei jól
tükrözik azt a boldogságot, amit ottani nemzettestvéreink érezhettek azokban a napokban és az elkövetkező néhány évben. Könyvünkkel e nagyszerű történelmi pillanatra emlékezünk.

Bánó Attila: Észak-Erdély hazatért, 1940 / Előjegyzés

11 990 Ft Szokásos ár
10 192 FtAkciós ár
Mennyiség
    bottom of page