top of page

A Megfigyelt ember sorozat 1. kötete, Napi Operatív Információs Jelentések 1979–1980. kötetben áttekintettük a Napi Operatív Információs Jelentések vázlatos történetét, így ettől a jelen ismertetőben eltekintünk. A Napi Operatív Információs Jelentéseket kronológiai rendben, egymás után, éves bontásban közöljük nem választva el egymástól a fedőneves és a polgári néven futó jelentéseket. A rendező elv az időrendiség volt. Az összetartozó jelentéseket, tehát az alap és az összefoglaló jelentéseket egymás után közöljük, az összefüggések miatt itt – ritka esetben – eltekintettünk a kronológiai elvtől.

Sajátos jelentések ezek, ezért is döntöttünk amellett, hogy nem begépelve, hanem fakszimile formában tesszük közzé. A kötet bal oldalán vannak az eredeti jelentések, a jobb oldalon pedig a szerkesztői jegyzetek, a dokumentummal kapcsolatos, a tájékozódást segítő információk. Úgy tekintettünk egy-egy jelentésre, hogy ha bárhol kinyitja a kötetet a Tisztelt Olvasó, akkor teljes tájékoztatást kapjon az adott iratról. Lehetséges, hogy többször előkerül egy-egy név, fedőnév, intézmény stb., de ezeket igyekeztünk feloldani, és utalni az első előfordulási helyre a kötetben, ahol bővebb magyarázatot adtunk. A dokumentumon található kiegészítő kézírásokat [ ] jelbe írtuk át, hogy olvasható legyen, illetve az eredeti kihúzásokat külön jeleztük. A korabeli rövidítéseket és fedőneveket, amennyiben ezeket meg tudtuk fejteni, akkor feloldottuk. Az egyes jelentések jelzeteit, a keletkeztető szerv megnevezését, az eredeti minősítést, illetve a dokumentum készítésére és kezelésére vonatkozó utasítást, az aláírást minden esetben jeleztük, és ezekhez tájékoztató magyarázatot adtunk.

A megfigyelt ember, 1983/1

5 490 Ft Szokásos ár
4 392 FtAkciós ár
    bottom of page