top of page

Két kötet csomagajánlatban: a Károlyi-házaspár letehetetlen könyvei. 800 oldal, 250 fotó és ezernyi anekdota és dráma. 

 

Soha nem adjuk fel és Kaleidoszkóp: Károlyi László és felesége, Kenyeres Erzsébet képes kötetei.

 

Itt születtem, Fóton, a kastélyban, még emlékszem, melyik volt anyám, herceg Windischgraetz Mária Magdolna, gróf Károlyi Istvánné szobája. Akkor még máshogy voltak a szobák elrendezve, mint most, arra is emlékszem, hol volt édesanyám ágya, és mostanában sokat gondolok arra, milyen érdekes, hogy ott fogok meghalni, ahol születtem. Az is érdekes, hogy hetvenhét éve, tizenhárom évesen hagytam el az otthonomat, és később lehetőségem nyílt visszatérni ugyanoda, ahol születtem. Annak ellenére, hogy a kastélyt átépítették, pontosan tudom, hol születtem, mert a kastély oszlopai ugyanott állnak. Gyerekkoromban sokszor néztem ki az ablakon, és láttam, melyik az a két oszlop, amelyik között az anyám szobája volt… – Nyizsnyánszki Anna Eszter interjúkötetének nyitánya jól jelzi, hogy gróf Károlyi László életútja milyen kalandos lehetett. A gróf gyerekként menekült el Magyarországról, nem sokkal a második világháború után, Svájcon keresztül Dél-Amerikába jutott ki, majd Angliában élt hosszú-hosszú évtizedekig, végül a rendszerváltás után hazatért Magyarországra, és ma is a fóti Károlyi-kastély lakója. Hajdanán itt maradt a fóti, a füzérradványi kastély, Lászlótanya a festői Zemplénben, továbbá a felbecsülhetetlen értékű vagyon, melyet a kommunisták eloroztak a családtól. De az ifjú Károlyi gróf nem adta fel, a semmiből ültetvényes lett Peruban, nyelveket tanult, s később, amikor már Angliában élt, munkájából adódóan beutazta szinte az egész világot. Hazatérte óta pedig az egykori Károlyi-vagyon megmentéséért küzd, vállalta a politikai csatározásokat is, csak hogy a családi vagyont a nemzetének hagyhassa örökül. Gyűjti és keresi ma is a Károlyi-vagyon relikviáit, az egykori vadásztrófeákat, a kastélyok egykori berendezési tárgyait, mert ahogy a családja is mindig vallotta, az arisztikráciának a nemzetet is szolgálnia kell, az érték túlnő a családi történeten. A páratlan interjúkötet a gróf 90. születésnapján jelenik meg, gazdag képanyaga mély és átfogó bepillantást enged Magyarország egyik leggazdagabb arisztokrata családjának évtizedeibe és életébe.

 

*

 

Az apám huszártiszt volt, a regimentje Kolozsváron tartózkodott és a huszárokat nagyon kedvelték az ottani társaságban. A fiatal lányok örültek, hogy jöttek a huszárok, mert az élet nagyon unalmas volt egyébként. Kezdődtek a bálok, ahová a huszárok, a tisztek meg voltak hívva. Az apám egy ilyen bálon a Bethlen palotában, látott egy képet anyámról, és akkor elhatározta, hogy „ez a hölgy az enyém lesz”. Aztán találkoztak, mami akkor Paula nénivel lakott a palotában, mert a szülei már addigra elmenekültek Bajoroszágba. Tehát jött az apám, és elkezdett udvarolni, cigányzenészeket is hozott, és egy idő után azt mondta az anyámnak, hogy megöli magát, ha az anyám nem lesz a felesége. A maminak tetszett az apám, és biztos vagyok abban, hogy szerelmes volt belé. Az anyám szülei nem voltak ott, ő még egyetemista volt, a férfiak pedig a háborúban voltak. Úgy gondolom, hogy az egyedüllét miatt is igent mondhatott az apámnak, amikor megkérte a kezét. Összeházasodtak, egy rövid ideig Nagycenken laktak, a kastélyban.  Amikor jöttek az oroszok, mami már várandós volt velem. Az apám, aki tudta, hogyan viselkednek az oroszok, ekkor elvitte az anyámat a szüleihez, akik Bajorországba menekültek korábban, 1943-ban. Apám két fronton is volt már előtte, nagyon bátor volt, civil ruhában vitte ki az anyámat 1945 márciusában. Németországban mindenki kérlelte őt, hogy maradjon ott, mert vége a háborúnak, de az apám azt mondta, hogy vissza kell mennie a katonáihoz. A visszafele úton elfogták az oroszok. Huszonhét éves volt ekkor. Kilenc évig börtönben volt ezután, hat évig Szibériában és három évig Kazincbarcikán...

 

Elképesztő családtörténet Erdélytől Bécsen át Londonig és megannyi helyig, majd vissza Magyarországra, Fótra.  Gróf Károlyi Lászlóné páratlan élettörténete filmszerűen pereg előttünk, megelevenednek a korabeli Erdély báljai, az arisztokraták estélyei, az ismert családok kulisszatitkai. És a háború pusztításai, a menekülés kataklizmái, a  kommunista hatalom cinikus kegyetlenkedésének históriája, az elkobzások és vallatások borzalmai. 

A megrázó történetet mintegy 150 családi fotóval adjuk közre.

 

További info itt.

A fóti Károlyiak könyvcsomag

11 780 Ft Szokásos ár
10 001 FtAkciós ár
Mennyiség
    bottom of page