Hadi napló: 1914–1915; 1917–1918, Szerk.: Kas Géza: „…Voltak végre ollyasok, kik dagály ʼs szélvész daczára nem gyengültek el, ʼs férfiak maradtak aʼ veszély óráiban” – írta gróf Széchenyi István jóval korábban, amikor még nem sejthette, mily megpróbáltatások várnak még a jövőben nemzete és nemzetsége fiaira. Jórészt e kivételes megpróbáltatásokról, a XX. század első vérzivataros időszakáról szól ez a könyv, amelyet nagy szeretettel ajánlunk Önnek, mely bepillantást enged egy adott korszak, az első világháborús évek rejtett belső életébe.
Ennek a naplónak a sorait Széchényi Viktor vetette papírra 1914–15-ben, valamint 1917–18-ban, a Nagy Háború idején, ezrede fronton töltött hónapjainak az időszakában. Sárvár-felsővidéki gróf Széchényi Viktort (1871–1945) eddig elsősorban a világhírű magyar vadásznak és írónak, gróf Széchenyi Zsigmondnak az édesapjaként ismerhette meg az utókor és az olvasók, fia műveiből – ezúttal más, többféle oldaláról is megismerhetjük őt: a lelkes hazafit, az aggódó családapát, a kötelességét bátran teljesítő hadfit. Érzékelhetjük a történelmi Széchenyi család hozzáállását a hazafiság, a hazaszeretet mibenlétéhez, s a Hadi napló sorait olvasva, kicsit szerzőjük helyzetébe képzelhetjük magunkat, élményei által gondolatban magunk is átélve a temérdek értelmetlen áldozatot szedő világégés szörnyűségeit, próbatételeit és a velük járó testi és lelki kínszenvedést, amely egyaránt sújtotta – nem téve különbséget köztük – az arisztokrácia és az egyszerű sorkatonaság fronton harcoló tagjait. Példát vehetünk róluk: kiállásuk, mindenkori emberi tartásuk útmutatásként szolgálhat napjaink és a jövendő nemzedékeinek egyaránt. Ezért fontos felelevenítenünk és megismernünk múltunkat – nemkülönben pedig azért is, mert Magyarországon csaknem minden családnak voltak résztvevői vagy áldozatai az első vagy a második világháborúban...
Mi, a ma élő Széchenyiek, őseink munkásságával mintát szolgáltatva, szeretnénk felfrissíteni és közkinccsé tenni a nagynevű elődeink által ránk hagyományozott szellemi örökségünket, és bemutatni családunk életét akkor is, amikor annak körülményei az emberi méltóság határait súrolták, utat mutatva ezzel mindazoknak, akik hajlamosak elfelejteni a múltjukat.
Hiszen nemzettudatunkhoz mindenkor hozzátartoznak az egykor volt idők történései, velük az emlékek. Mert ahogyan a fentebb már idézett Széchenyi István, a „legnagyobb magyar” annak idején mondotta: „Tiszteld a múltat, hogy érthesd a jelent, és munkálkodhass a jövőn!”
Széchenyi Géza, Széchenyi Tímea
 
Ostromnapló 1944–1945:
Széchényi Viktor gróf feleségével és Zsigmond fiával együtt élte át Budapest 1944–45. évi ostromát. A város legjobban védhető pontja volt a budai Vár, ahová karácsonyeste gyertyagyújtásra és misére érkezett unokáihoz és dédunokáihoz, s ahonnan – a szovjet csapatok váratlan bekerítő hadmozdulata következtében – már nem tudtak Völgy utcai otthonukba visszatérni. A héthetes ostromot az Úri utca 52. számú házuk pincéjében vészelték át. Az ottani eseményeket, személyes élményeit, a hallott híreket vetette papírra – gyertyafénynél, félig vakon – a pincében.
Feljegyzéseiből minden eddigi forrásnál részletesebben tárul elénk a Vár fizikai megsemmisülése, romhalmazzá válása. A Várban rekedt civil lakosság mindennapi gondjai, az egyéni tragédiák kendőzetlenül, minden szépítés nélkül, nyersen, szinte tőmondatokban elevenednek meg.
Széchényi Viktor grófnak nem volt módja a feljegyzések utólagos korrigálására, kiegészítésére, javítására, mert a hosszú ostrom és az azt követő megpróbáltatások következtében a legyengült szervezetű idős ember 1945. április 19-én elhunyt.
A gróf és felesége 1945. február 22-én visszaköltözött Völgy utcai lakásukba. Széchényi Viktor életének utolsó hetei és halálának körülményei részleteiben a mai napig nem tisztázottak. A témában fennmaradt, többször ellentmondásos visszaemlékezések alapján lehet csak kísérletet tenni az egykori főispán élete utolsó időszakának rekonstruálására.
Széchényi Viktort és fiát 1945 márciusában, egymástól függetlenül tartóztatták le s vitték el; az apát az Andrássy út 60-ba. Széchenyi Zsigmond naplója szerint apja április 13-án szabadult ki, időközben szabadlábra került fia közbenjárására. Összeverve, betegen, megtörten került elő... Az ott elszenvedett bántalmazásokat az idős ember szervezete nem tudta feldolgozni, és alig egy héttel később elhunyt. 
Feljegyzéseinek közlésére fiának, Zsigmondnak sem nyílott lehetősége. A család birtokában megőrzött lapok most először látnak napvilágot.
A 20. századi magyar belpolitikai életben nem kis szerepet játszó Széchényi Viktor gróf életútjának feltárása, értékelése még nem történt meg. Talán az ez irányban tett lépések egyikének tekinthető e naplórészlet közlése, melyet – reményeink szerint – a teljes napló közzététele követ majd.
Ezúton is köszönet illeti a kézirat mindmáig hűséges őrzőjét, Széchenyi Zsigmondnét a közlés engedélyezéséért s a hiányzó adatok felkutatásában nyújtott fáradhatatlan segítségéért. Köszönet továbbá Széchényi Viktor gróf unokájának, Batthyány Marittának és Jankovich Bélának, valamint feleségének, akik segítségemre voltak a kézirat közzétételében. 
Cs. Lengyel Beatrix